Történelmet írni




Langymeleg szellő susogtatja meg felettünk a hatalmas diófa lombját, megtáncoltatva bőrünkön a fényfoltokat. Csak kint, a napsütötte füvön nyílnak sárga, borzas pitypangok, így a kopár földön nincs gondunk a körülöttük döngicsélő méhekkel. A fiúk nedves pólóikat az udvar határát jelző bokrokra terítették, a kislányok és én csak csavargatjuk a sajátunkból a vizet. Igaz, senkit nem zavar különösebben, hiszen a kánikula miatt kezdtük vízipisztoly-versennyel a tábor első napját. Fogalmunk sincs, ki győzött.

A vetélkedőszellemet mindenesetre meghozta, így aztán kis csapatunk lelkesen fog neki a következő feladatnak: indulót írni. Mi, Vukok a Hupikék törpikékkel szemben, egy héten át. Nagy csata lesz.

Önként jelentkezőt kérek, aki lekörmöli a nóta szövegét. „Mindent rejtő” csapatvezetői hátizsákomból egy copfos leányzó kezébe vándorol a füzet és a toll, míg a többiek lelkes rímfaragásba kezdenek. 

Valaki felveti, hogy írjuk át a rajzfilm főcímdalát, a többiek megszavazzák. Tizenegyen vannak, és nem kell félni, hogy híján lennének a jópofa ötleteknek. Kikeresem a pontos szöveget a telefonomon, hogy segítsek nekik, s néha újat javaslok egy-egy túl esetlenre sikerült rím helyére. Az alakuló dallam csak tovább fokozza a kedvüket, ráéreznek, hamarosan egymás szavába vágnak a találó szavakkal. Hol az eleje, hol a vége formálódik lassacskán a szövegnek, míg már a saját sorainkat dúdoljuk.

- Béna kék pajtások, jobb, ha félreálltok..! – rikoltja aztán büszkén felfedezését az egyik szemüveges kölyök.

- Úgy-se, győz-tök! – kontráz egy vörös lányka, eltalálva a ritmust. 

Egyre gúnyosabb sorok reppennek fel. Hallom, mint kapja el őket valami újfajta, cseppet sem játékos, vad lelkesedés. 

Közbeszólok, mielőtt mindenki teljesen felbolydulna. Elmondom, hogy csak magunkról szabad énekelni, a saját csapatunkat lehet dicsérni, hogy milyen bátrak és ügyesek vagyunk, de a másik csoportot nem szabad lejáratni. Egyébként is, mi méltó ellenfelekkel szemben is tudunk győzni!

10-12 évesek, hamar megértik. 

Még hasznukra lehet, ha megtanulnak tisztességesen küzdeni. Hátha valamelyik ravaszdiból élsportoló, cégvezető vagy politikus lesz.


Share:

Arcok



Minden szombaton pirkadatkor indult. A kisvárost, ahol élt, már teljesen bebarangolta, az ottani arcokat rég ismerte. Most a szomszédos helységeken volt a sor. Rámosolygott a parkban sétálókra, betért a templomokba, és leült valaki mellé, benyitott a boltokba, és vásárolt valami apróságot, vagy azt mondta, csak körülnéz. Megfigyelte, milyen kifejezés ült ki annak az ábrázatára, aki először látta. És megjegyezte őket. Az arcokat. Minden apró szemvillanást, a szájszeglet rándulását, az orr apró fintorát..., mindent az emlékezetébe vésett.

És azok, akiknek a vonásait rögzítette, vajon milyen embert láthattak maguk előtt?

Az ötven év fölötti férfi magas volt, vézna, tölcsérmellű, minden ing lötyögött rajta, a nadrágtartója pedig állandóan lecsúszott csapott válláról. Kerek koponyája túl nagy volt testéhez képest, deresedő hajából pedig már csak a tarkójára jutott. Szemöldöke ritkás volt, orra nagy és széles, ajkai színtelenek, álla pedig húsos és előreugró. Bal arcán egy foltban száraz volt a bőr, és vörös csíkok mutatták, hogy gyakran vakarja. Szemei között mintha egy kissé horpadt lett volna a feje, ettől kancsalnak tűnt. A tekintete pedig... ködös volt. Ha megszólalt, ferde, mindig félig nyitott szájával csak felületesen artikulált, ettől szavai fátyolosan és összefolyón hangzottak.

Rövid útjairól délben mindig hazatért.

Kotyvasztott valamit ebédre, majd munkához látott. Formátlan, szakadt körmű ujjaival papírra vetette a látott arckifejezések vázlatát. Egész hétvégén ezen dolgozott. Hétfő reggel aztán a városka egyik mellékutcájában lévő üzletébe indult. Felsöpörte a járdát, kitárta az ajtó és az ablak rozzant, kopott festékű zsaluit, és kiakasztott rájuk néhány babát. Mert bababoltja volt.

Beült a pult mögé, amely munkaasztalként is szolgált. Kiterítette a magával hozott vázlatokat, és dologhoz látott. Gondosan összeválogatta az eszközöket, megtervezte, melyik babához használjon puha-, melyikhez keményfát, hol készítse a szemeket, ajkakat festéssel, hol pedig intarziával. Csontos kezei között lassan formálódtak a fejek, a végtagok. A hajakat pedig a helyi fodrásztól kapott anyagból alkotta.

De ezek a babák nem pufók kisgyermekek voltak, hanem groteszk figurák. A felnőtt ábrázatok torzzá tették őket. Rengeteg arckifejezést megőriztek a fából faragott fejek: meglepettséget, ijedséget, szánalmat, sajnálatot, megvetést, részvétet, félelmet, értetlenséget és undort. Kinek volt szüksége ilyen babákra? Senkinek. Ki vásárolta meg őket? A kisváros szinte minden lakosa, néha a szomszéd települések emberei is. Miért? Szánalomból. És félelemből. Senki sem akarta, hogy a róla árulkodó kifejezés sokáig a boltban maradjon, ahol bárki ráismerhet. Hiszen ők maguk is megrettentek, mikor rádöbbentek, milyenek valójában... De az ő arcán soha nem fedezhettek fel egyebet, csak tiszta érdeklődést, majd, idővel, ködös kifejezéstelenséget. Soha megrökönyödést, soha elutasítást, soha haragot, soha megvetést, soha büszkeséget és soha szomorúságot.

Egyik hétfőn a belépők, mint mindig, most is a forgáccsal és szerszámokkal borított pult mögött találták, munkájába merülve. Úgy tűnt, észre sem vette a betört ablakot, a boltban szétszóródott szilánkokat. Sosem szokott felnézni az ajtó fölé akasztott kolomp hangjára, csak mikor már megszólították. De ezúttal felemelte a fejét, és az asztalra ültette a babát, amin éppen dolgozott. Az arcát már készre faragta, de a haját még nem ragasztotta föl. Tekintetét a vendégekre szegezte, mindig homályos szeme ezúttal nedvesen csillogott, arca keserű volt, és szomorú, már-már számon kérő hangon szólalt meg.

– Miért nem mondták, hogy ilyen is létezik?

A baba mosolygott. A tízéves forma fiú arcán a kíváncsiság és a hála vonásai ültek.

– Én csak visszaadtam a labdáját. – A férfi tekintete a betört ablaküvegre siklott.


/Készült: 2009. - apró módosítások: 2018./


Share:

Alternatív érettségi


Sziasztok!

A megjelölésem óta eltelt több mint két hónap, de végre rávettem magam, hogy kitöltsem az alternatív érettségit. 

Köszönöm Ágostonnak, hogy kihívott, és külön köszönöm, hogy még úgy is fűzött reményt hozzám, hogy előre megmondtam neki, nem vagyok egy nagy kérdőív-kitöltő emberke. Szóval respect! :D Ő vezeti a Felnőtt szemmel blogot, ahol újságírói tudását bevetve, alaposan körbejár számos aktuális, sokakat érintő társadalmi és lelki témákat. Csak javasolni tudom, hogy nézzetek be hozzá és olvassátok el elgondolkodtató és vitára késztető posztjait. (És ne féljetek vitába szállni vele, örülni fog neki! :D )

Ó, most nézem, egy másik blogomon is megkaptam a kihívást. Köszönöm, Nadin

Hogy igencsak sűrű lett mostanában az életem, azt az előző posztból megsejthettétek, akikkel rendszeresen beszélgetek, ők konkrétan is tudják, mik miatt lettem ilyen hallgatag, de a halogatásnak nem csak ez volt az oka.

Az az igazság, hogy ez egy roppant érdekes kérdéssor lett, ötletes megválaszolnivalókkal, ám jócskán van köztük – naná, nem véletlenül –, ami személyesebb dolgokra is rákérdez. Na, ez meg nekem nem megy. Egyszerűen nem szeretek magamról sokat írni az internetre, szerintem ez nem ide való és kész. (Illetve csak módjával.) De azért rendes leszek, és nem csak a „Fagyi vagy jégkrém?” jellegű kérdéseket fogom kiválogatni. 


Szabályok: 

- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.
- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.
- Nincs rossz válasz!
- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.
- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!


Kezdődjön a tételhúzás:

RANDOM TÉNYEK:

1. Melyik a kedvenc évszakod?
A tavasz. Ekkor születtem, igazi szeszélyes tavaszi gyerek vagyok. Ekkor még – ideális esetben – nincs olyan borzasztó meleg, de már bozontoznak a fák, nyílnak a virágok és az egész évszakban ott van a búcsúzás a hideg téltől és a nyár ígérete. 
De igazából nagyon szeretem az őszt is, van egy különös hangulata, ami mindig megfog, hogy bár vége a nyárnak, de néhány hónap múlva már várhatjuk a karácsonyt. (Na jó, a szép telet és a nem negyven fokos nyarat is szeretem, de gondolom, az nem ér pontot, ha minden választ felsorolok. :D)

2. Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket?
Igen, főleg ez a kettő: „Ideges vagy?” Most komolyan, létezik ember, aki felteszi ezt a kérdést és úgy gondolja, hogy válaszul nem lesz minimum karóbanézve? 

3. Van olyan könyv, vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért?
Kötelezővé tenném, hogy legyen egy lista az aktuális, vagy hosszú évek után is népszerű, fiataloknak szóló, de értékes, ugyanakkor olvasmányos és szórakoztató könyvekből, amiből egyet kötelező választani. (Akiknek az tetszett, úgyis nekiállnak a teljes listának.) Persze, ehhez az kéne, hogy időnként, mondjuk 5 évente frissüljön a lista, de ha a magyartanár összedugja a kobakját a könyvtárossal, szerintem megoldható a dolog. 
Még ha több szó nem is esne róla – ha 30 gyerek 37 félét választ, úgy nehéz is órát építeni rá -, mint hogy „írj egy fogalmazást a választott könyvről”, vagy „mondd el, mit gondolsz róla” – és nem lehurrogni a gyereket akkor se, ha nem tetszett neki, amit olvasott! -, és még ha így is lenne, aki ellógja a dolgot – nyilván, mindig van –, akkor is legalább látnák a gyerekek, hogy a tanáruk tovább lát a 13 éveseknek feladott „Az arany ember”-nél. 

4. Tejre a müzli, vagy müzlire a tej?
Müzlire a tej. (De volt már, hogy fordítva csináltam, mert én már csak ilyen kis lázadó vagyok.)

5. Mit tudsz a legjobban főzni?
Tárkonyos csirkeragu levest. Meg egyszer főztem egy olyan tejfölös gombalevest, ami pontosan olyan lett, ahogy édesanyám csinálja. Na, azóta se mertem főzni, hátha nem sikerül már olyan jóra. :D 

6. Mi az MBTI-típusod? Szerinted van olyan személyiségteszt, ami kifejezőbb ennél?
Juj, hát én igazi INFP vagyok. (És ahogy nézelődtem a blogok közt, felfedeztem, hogy sokan vannak még ilyen vagy ehhez nagyon hasonló típussal itt. Lehet, a mifélénk hajlamosabb a blogolásra? :D) Amúgy az I és az E az nekem valahogy mindig 50% körül mozog, bár eddig mindig az I felé dőlt el. És az a vicc, hogy én is nehezen mondanám meg, melyiknek tartom magam, mert mind a két oldal mellé fel tudnék hozni akár konkrét példákat is az életemből.
És nem, nem ismerek ennél kifejezőbb tesztet. (De ha valaki igen, az írja meg, kíváncsi vagyok rá!)

7. Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád?
Egyszerre mondom azt, hogy nincs példaképem és azt is, hogy több is. Anyukám sok mindenben példakép számomra, de megtapasztaltam már azt is, milyen, amikor egy olyan személy lelkesít, aki nem szülő, és aki sokszor talán épp ezért még inkább fejlődésre, munkára ösztönöz. 
Viszont mégsincs példaképem, mert akik eddig voltak, azok végül mind kiléptek az életemből. Vagy én költöztem, vagy ők mentek el. Nagyon nehéz olyan embernek lenni, akit én a példaképemnek tekintek, akire hasonlítani szeretnék, akitől tanulni szeretnék. (Hmm, azt hiszem, nem tudom teljesen elválasztani ezt a témát a mester-tanítvány kérdéskörtől, még ha az eszemmel tudom is, hogy van különbség.) De ha valakinek ez sikerül, annak a kedvéért a felhőket is lehoznám az égről. 
Épp ezért, mert már tudom, hogy az ilyesmik úgysem tartanak sokáig, előbb utóbb másfele sodródunk, óvakodok is attól, hogy bárkit példaképnek tekintsek. Talán ezért is zavar most annyira, hogy van, aki, kezd azzá válni. És igen, ha most választhatnék, vele ülnék le ebédelni. De egészen biztosan zavarban lennék és csak makognék össze-vissza. 
Talán furán hangzik, de film- és könyvszereplők is nagyon tudnak lelkesíteni. A kicsi, erős, karakán női karakterek egészen megfognak. 

8. Napfelkelte, vagy naplemente?
Olyan éjszakai bagoly vagyok, hogy sötétedés után még huhogok is. Ettől függetlenül igyekszem áttérni a hajnali kelésre, mert a munkahelyi beosztásom miatt az lesz hosszútávon egy tartható létforma, ha hajnalban kelek és olyankor ténykedek. Szóval igyekszem minél többször erőt venni magamon és hajnalban írni. 

9. Mi a kedvenc társasjátékod?
Hű, csak egyet mondhatok? (Úgyis többet fogok. :D ) A Puerto Rico és a Munchkin fej fej mellett az első helyen állnak. Egyik gondolkodós, a másik hülyéskedős, mindkettőt nagyon szeretem. Utóbbi egy (két, három…) pohár borral, baráti társasággal verhetetlen! De szeretem a Bang!-et és a (majd beírom, ha eszembe jut a neve) játékot is. Kártyázni ritkán kártyázok, de a rabló römit és a kent-kupét szeretem a legjobban, és ha van súgókártya, kapható vagyok pókerre is. No meg az Activity! (Én az az elvetemült vagyok, aki szeret mutogatni és rajzolni is, de azok olyan ritkán jönnek ki!)

10. Szereted a tűzijátékot? Melyik volt eddig a legemlékezetesebb, amit láttál?
Nem! Alapvetően szép lenne, de egy időben divat volt felénk, hogy aki házasodott, az mindenki tűzijátékot rendelt a várban és ezt, meg amikor bemondják, hogy mennyibe került az augusztus 20-ai tűzijáték, már olyan mértékű pazarlásnak tartom, ami egyszerűen idegesít. 
Viszont volt vele emlékezetes élményem: A XX. ÁGOTA Táborban a tábor, kapott egy gyönyörűszép, hosszú, saját tűzijátékot. Tényleg, csak mi voltunk a Dráva-parton, az ezer fős tábor, és csak nekünk szólt az égi játék egészen sokáig. Ültünk a fűben a gyerekekkel, néztük a színes fényeket és egyszerűen elkezdtünk könnyezni. Elosztogattam minden zsebkendőmet, de egyre nekem is szükségem volt. 

EMLÉKEK

1. Melyik telefonod volt veled a legtöbb ideig? Melyikhez köt a legtöbb emlék?
A 8.-os ballagásra kapott Nokia 3410-es. 9 évig bírta az aksija. 
Igazából ehhez köt a legtöbb emlék is, nem csak az idő miatt, hanem mert akkoriban még számolgatni kellett, hány sms fér el a telefonon, a legfontosabbakat meg persze, hogy meg kellett tartani, és nem is volt állandó internet elérés – főleg nem kollégistaként –, így a magánélet egy része is telefonon, sms-ekben zajlott. 
Ó, és úgy kaptam meg, hogy még a dobozban volt, amikor valamelyik rokon megcsörgette és megszólalt az X-akták zenéje. Nagyon szerettem akkoriban, és ők meg rátöltötték nekem csengőhangnak! (Sokan aztán később szidtak érte, hogy frászt kapnak a dallamtól, na, én meg persze annál jobban élveztem.)
Jó ég, ennyit szövegeltem egy telefonról? ^^” Pedig nem is vagyok kütyü-mániás.

2. Van olyan kiegészítőd (óra, nyaklánc, karkötő stb.) amihez különösen ragaszkodsz? Miért?
Van, egy apró, teljesen dísztelen, ezüstláncon függő kis kereszt. Még 14 évesen kértem anyukámtól valamire. Fontos, mert tőle kaptam és mert a hitemet jelképezi. Nem hordom mindig, de ez a legfontosabb kiegészítőm.

3. Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette?
Már jó pár éve volt, de két hét, amikor táboroztatni voltam (szintén Ágota :D). Akkor még a fent már emlegetett ki Nokiám volt, szóval esélyem se volt neten lenni, de nem is hiányzott. Igazából úgy vagyok vele, hogyha van, akkor használom, de ha valamiért egy ideig nem tudok felmenni, nem dől össze a világ, élvezem azt, amit épp csinálok helyette. A legfontosabb emberekhez van más kontaktom is. 

4. Mi volt a legértékesebb dolog, amit valaha nyertél?
5000 Ft egy kaparós sorsjegyen. Meg egy pupákos poszter. (Emlékszik még valaki a pöckölgetni való műanyagfigurákra, amiket azt hiszem, rágó mellé lehetett kapni? Na, olyat.) Tombolán is mintha nyertem volna már, de azokra nem emlékszem.

5. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod?
Ööö… általánosban még percdíjas volt az internet, és éjfél után neteztem mindig, hogy ugyanannyi pénzért dupla annyit lehessek fenn. Esély sem volt online játszani. :D 
Számítógépen viszont a Warcraft II. viszi a pálmát! Kaptunk egy használt gépet és az előző tulaj rajtahagyta a játékait. El lehet képzelni, mennyire élveztük, a Warcraftot közösen vittük ki öcsémmel. Ő a harcolós pályákat szerette, én az építőseket, szóval remek páros voltunk. Ja és a Need for Speed II-t is nagyon szerettem. 

6. Mi volt a jeled óvodában?
Virág. :)

7. Melyik tárgyat tanította a kedvenc tanárod, és mitől vált a kedvenceddé?
Melyik suliból? :D 
Mivel minden suliban volt kedvenc tanárom, így a legelsőt mondom, az áltisat: ő az egyik magyartanárom volt, Erika néni. Rengeteg mindent szerettem benne. Szerettem, hogy normálisan és lelkesen tanította a tantárgyát  - a felső tagozat négy végében négy magyar- és öt matek tanárom volt, megbecsülte az ember, ha jó jutott -, szerettem, hogy szigorú volt, de nem igazságtalan, szerettem a stílusát és már nem tudom, hogy és miért történt – talán meglátta, hogy mindig írok a pad alatt –, de egyszer azt mondta, szívesen elolvasná, amit írok. És miután javasolt egy novella pályázatot, én meg megírtam rá a kis munkámat, teljesen őszintén elmondta a hibáimat és segített kijavítani. Egyszerűen azzal, hogy többet nézett ki és többet várt tőlem, már többre is voltam képes. Ez volt egyébként egy közel dunántúli pályázat, amin végül különdíjat kaptam. 

8. Miről szólt a legérdekesebb előadás, amin valaha voltál?
Nem tudnék egyetlen előadást kiemelni. Amiket a legérdekesebbnek tartottam, azok a fősulis előadásaim közül a pszichológiával és az etikával, családvédelemmel foglalkozók voltak. A bioetikát és a szexuáletikát különösen szerettem, mindkettőn valóban fontos, életszerű kérdések kerültek elő, és nem csőlátású, bigott módon tárgyalva. 

9. Mi volt életed első könyve, amit elolvastál?
Hmm… Pöttyös Pannira tippelek. (Első igazi regény pedig A Pál utcai fiúk voltak. Én előtte úgy voltam vele, hogy olvasson, akinek muszáj.)

10. Mi volt a legötletesebb nicknév, vagy felhasználónév, amit megadtál?
Azt hiszem, nem voltam sose túl kreatív. De talán a mostanira vagyok a legbüszkébb, mert az Emília névvel használhatom a Lia becenevet, ami az igazi nevemből (Júlia) is képezhető. Igaz, hogy az életben senki nem hív így, de legalább a neten hadd hívjam magam úgy, ahogy én szeretném. 

FANTÁZIA

1. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig?
Fogalmam sincs, hány nap van addig, mert még nincs meg az időpontja. Szeretnék jelentkezni a Könyvmolyképző jövő tavaszi – remélem, indul! – Szövegboncoló kurzusára. (De psszt!, ez titok!)

2. Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál?
Hmm… szívesen kipróbálnék valami igazán vadat Mondjuk féloldalasan felnyírtat és zöldet meg lilát. :D (De csakúgy ér a dolog, ha másnapra megint normális lenne!)

3. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)?
Befejezett regényem még nincs, de egy korábbi a barátságról szólt. A mostani pedig steampunk világban játszódik és egy fiatal édesanyáról szól, aki egy megszállt országban útra kel a gyerekéért.

4. Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod?
Kicsi vagyok és vékony (még mindig, pedig most sokat híztam), és szeretek is ilyen lenni. De a hajam lehetne kicsit vastagabb szálú és megnőhetne hosszabbra, mint amire most hajlandó, hogy könnyebben tudjak belőle frizurákat csinálni.

5. Ha választhatnál, mennyi idős lennél most? Miért?
29. Miért? Mert a fene se akar öregebb lenni a mostaninál. Hová lenne a kimaradt idő? Fiatalabb… nem lennék ma fiatal. 
Persze, szerintem mindenki eljátszott már azzal a gondolattal, hogy de jó lenne ennyi ésszel X évesnek (X < jelenlegi kor) lenni, és valahol van is benne valami. De közben meg úgy vagyok, hogy meghülyülnék, ha most kéne a kolis szabályokhoz alkalmazkodnom. Azt hiszem, a nevelőim rövid úton idegnyugtatókra szorulnának.

6. Ha egy durva buli után arra a tudatra ébrednél, hogy megcsaltad a barátod/barátnőd, akivel évek óta együtt vagy, viszont 100%, hogy ez csak úgy derülhet ki, ha te magad elmondod, elmondanád?
Igen.

7. Szerinted működhet kapcsolat szegény és gazdag családból származó fiatalok között? Tegyük fel, hogy mindketten most végeztek az egyetemmel, és mindketten most kezdtek el dolgozni, hasonló kaliberű munkát.
Szerintem működhet, ez a neveltetésen – és az idővel saját maguk által kialakított gondolkodáson – múlik inkább, nem az anyagi háttéren. Előbbi át tudja hidalni az utóbbiból adódó nehézségeket is.

8. Ha kivehetnél öt tantárgyat, de másik ötöt kellene megnevezned, amit a helyükre beillesztenél, mit cserélnél, és mire? (Pl.: kémia helyett KRESZ-t stb.)
Nem vennék ki tantárgyakat, hanem a meglévőket igyekeznék életszerűbben oktatni. Érettségi óta nem köszönt még rám paralelepipedon, de a THM az eléggé új fogalom volt. Jó tudni Hammurapi törvényoszlopáról, de fősulit ne végezzen senki anélkül, hogy ne ismerné alaposan a felsőoktatási törvényt, különben könnyen pórul járhat. 

9. Ha lenne egy Facebook-oldalad, vagy Instagramod, esetleg YouTube-csatornád százezer követővel, akik mind harmincas-negyvenes szülők, mit mondanál nekik?
Örülök, hogy itt vagytok, de most kérlek, csukjátok be az ablakot, kapcsoljátok ki a gépet, és menjetek, kérdezzétek meg a gyereketeket, hogy mi volt ma az iskolában? És kérlek, ne posztoljátok az összes technika órán készített munkáját, vagy kicsiknél „az első büfi három hónap és négy naposan” képet!

10. Ha te lennél a Facebook elnöke, mit változtatnál meg rajta?
Korlátoznám az egy nap fent tölthető időt és elrendelnék egy „adás nélküli napot”. Persze, így népszerűtlen lennék és hamar leváltanának, de talán több gyerek érezné azt, hogy ő született és nem letöltötték az internetről. 

És kész! :D Élvezetes volt kitölteni, köszönöm ezt a kalandot! :D

Kihívottaim pedig ITT találják meg az eredeti kérdéssort, amiből válogathatnak.

Kíváncsi vagyok a válaszaitokra! :D

- Moro - ugye megmondtam, hogy visszavágok?! :D 
- Daremo
-(Mindenki más, akit még kihívtam volna, már "leérettségizett", szóval ők most jelölés helyett csak egy gondolatbéli ballagós csokrot kapnak tőlem, szigorúan plüssmacival. Ők pedig: Lyra, Nessa és Nadin)




Share:

Az éneklő lift




Nagy, szürke irodaház, magas, szürke hivatalnokokkal. Kívülről csupán egy óriási téglatest látszik, egyforma üvegszemekkel. Ugyanolyan épület, mint bármelyik másik a környéken. Körülötte az utcán autók dudáltak, berregtek, emberek jártak a járdán, veszekedtek, bevásárlószatyrokat cipeltek, gyerekeiket rángatták maguk után, megvárták – vagy épp nem – a zöld jelzést a zebránál. Ha pedig egy-egy gyerek kirohant az útra, a sofőrök öklüket rázták, szitkozódtak, az anyák pedig először elsápadtak, majd elvörösödtek, miközben szidták a megmenekült kölyköket. Vagy pedig beléptek a nagy, szürke épületbe, mivel az egy ügyfélfogadó iroda volt.

Ám mindezt gyanútlanul tették. Sejtelmük sem volt arról, hogy micsoda meglepetés várja őket odabent. Tehát, ha valakinek mégis itt volt dolga, zsörtölődve jött, s vadul nyomta meg a lift hívógombját, hiszen a legtöbbjüknek a sokadik emeletre kellett mennie, hogy elintézhesse az ügyét. Megjött a lift, kinyílt az ajtaja, s ha emberünk belépett, kezdetét vette a csoda. A felvonó elindult, s ki tudja honnan, valahonnan, megszólalt egy dal. Halk, ám vidám énekhang volt. Mintha két lány énekelt volna. Az egyik kicsit hamisan ugyan, ám annál lelkesebben. Az ügyfélnek ez nem tetszett. Zavarta az ének, zavarta a fals hang, zavarta, hogy itt kell lennie, zavarta, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő azt várta.

Az irodában aztán nem csak saját ügyes-bajos kis dolgát adta elő, hanem elpanaszolta, hogy miféle sérelem érte őt, 6-8 emeleten át valami borzalmas danolászást kellett hallgatnia. Sőt, odahaza még a szomszédasszonynak is elmorogta az esetet. Nem egy ilyen ügyfél akadt. Mert az emberek – ki hinné?! – szeretnek zsörtölődni. Ha valami túlszabályozott, monoton, változatlan, akkor azt morogják. De jaj, ha a szörnyű állandóságba valami kis szokatlanság kerül. Azzal nem tudnak mit kezdeni. Morognak, dúlnak-fúlnak, kis apróságokon is. Néha indokolatlanul. Ezek után senki sem fog meglepődni azon, hogy nem egy – egészségesnek látszó – ügyfél esett már össze az irodaház előtt. Persze, lehet, hogy csak véletlen, hogy éppen ott. Mégis gyakran szólt a mentőautó szirénája az épület előtt. Majd kórházba szállította a szívinfarktust szenvedett embereket.

Egy nap az irodaház hivatalnokai gyűlést tartottak, melynek témája az éneklő lift volt. Mindannyian tudták, hogy a dal nem valamiféle gépezetből jön, hanem magából a felvonóból. A lift szó szerint énekelt. Egyértelműen negatív volt a fülke megítélése. Az ügyfelek morcosak, türelmetlenek voltak tőle, nem lehetett velük rendesen tárgyalni. A döntés gyors és határozott volt: ki kell cserélni a liftet. El kell szállítani a MÉH telepre. De ehhez is, mint mindenféle ügyintézéshez, időre volt szükség. Beszélni kell a szerelőkkel, a szállítókkal… Addig pedig minden ugyanúgy maradt. Az emberek jöttek, menetek, a lift énekelt, ők pedig panaszkodtak. De… mégsem… Egy kis változás mégis történt. Egy korábbi ügyfél, egy fiatal doktornő, aki már ezelőtt is érdeklődve figyelte a liftet, s eddig egyszer sem panaszkodott, most mégis szóba hozta a felvonót:

- Elnézést, azt hiszem, fontos lehet: beázik a lift.

- Az, amelyik a porta melletti lépcsőnél van?

- Igen, az.

- Köszönöm, hogy szólt. Bár azt a fülkét egy hét múlva amúgy is elszállítják a MÉH-be.

- Megkérdezhetem, miért?

- Az ügyfeleket zavarja.

Az orvosnő szeme dühösen villant, ám ez nem a vele szemben ülőnek szólt. Hanem az ügyfeleknek. Majd hirtelen ötlettől vezérelve komoly, határozott hangon megszólalt:

- Eladná nekem a liftet?

- Nem.

- Miért?

- Már kifizettük a szerelőket.

- Azt megtéríteném. És az elszállításról is gondoskodom.

- Gondolja meg, hölgyem. Nem tudom, hol dolgozik, de higgye el nekem, jobban megéri, ha beszereznek egy új fülkét. Ez már régi, sokat használták, ráadásul, mint ön is mondta, beázik.

- Köszönöm a figyelmességét, de én ragaszkodom ehhez a felvonóhoz. – jelentette ki nem bántón, de ellentmondást nem tűrőn a fiatal hölgy, s megigazította szemüvegét a bal füle mellett.

- Kérem, hölgyem. Ha ilyen markacs… A fülke az öné.

A nő felállt, és kezet fogtak a megegyezés jeleképpen.

Egy héten belül a liftet kiszerelték, és elszállították az orvosnő által megadott helyre. Egy pedig egy kórház B épületének a hátsó lépcsője mellett volt. Ebben az épületben a 3. emeleten volt az elfekvő, a 7.-en a műtő, a 10.-en pedig az intenzív. Ezen a három osztályon vezetett keresztül a felvonó. A fiatal nő szándékosan intézte úgy, hogy a fülkét éppen ide helyezzék el.

Ahogy a hivatalnokok, úgy – valamiféleképpen – az ügyfelek is tudták, hogy a lift dallamának forrása nem magnó volt. Ahhoz túl természetes volt a hang. Akkor nem lett volna az egyik hamis. Ezért, talán mondani sem kell, a fülke új helyén is énekelt. Ugyanaz a két lányhang szólt, ugyanúgy fals volt az egyik, ugyanazt az éneket zengték, egy mese dalát:


Benned ég a szikra,
De ál sötét az éj,
Hogy szíved gyújtsa lángra,
S áthatol a fény.

Szerteszéled sok csúf rém,
Szertefoszlik a sötét,
A bűverő, mit szíved rejt,
Mind ezernyi hanggal árad szét.
Földerül hallatán az ég.
Elszáll a bú a baj.
A szíved öröm töltse el,
S vidáman nézz az égre fel.
És énekeld a dalt!
Nem kell hősnek lenned,
Csak őrizd ezt a fényt,

Hogy dallá váljon benned,

S űzze el az éjt!*


Lehet, ez a kis dal nem épp a helyhez illett, de különös mód, ez senkit sem zavart. Sem az ápolókat, sem a betegeket. Igaz, ők gyakran már – vagy még – nem voltak eszméletüknél. Az altatógázok, az injekciók gyorsan dolgoztak, s csak lassan szállt el a hatásuk, így mikor a pácienst a liftbe tolták, már semmit sem fogott fel a környezetéből. Mégis, mióta a fülkét üzembe helyezték, egyszerűbben folytak le az operációk. Kevesebb műhiba történt, kevesebb komplikáció lépett fel, az intenzíven megfigyelt betegek pedig ritkábban panaszkodtak rosszullétről, negatív utóhatásokról.

Jó fél évvel később a doktornőnek – aki ebben a kórházban, a B épületben altatóorvosként dolgozott – ismét el kellett intéznie valamit a már jólismert irodaház jól ismert hivatalnokával. Amaz, mielőtt a tárgyra térhettek volna, kissé talán szarkasztikusan, így szólt:

- Na, kisasszony, hogy szuperál a felvonó?

- Köszönöm, minden rendben van vele. – mondta a nő, figyelmen kívül hagyva a nem épp helyénvaló hangnemet.

- Nem is ázik be?

- Nem, már nem. De ha kérhetem, beszéljünk arról, amiért jöttem.

Dolga végeztével távozott az épületből. Csak ő tudta, hogy a lift miért nem ázik be többé. Mert az nem is beázás volt. A fülke érezte a sorsát, és sírt. Ez csöppet sem meglepő. Ha énekelni tud, miért ne könnyezhetne? Most viszont már nincs rá oka. Nem csak, hogy új helyre került, de az ápolók, orvosok, s főként a beteg emberek örültek az éneknek.

/2008./

*A hercegnő és a kobold c. rajzfilm betétdala
Share:

The Sunshine Blogger Tag




Hahó!


Akik már egy kicsit ismernek, tudhatják, hogy nem vagyok egy villámgyors tag-ező (persze, előbb határozzuk meg, milyen gyors is egy villám?), még tavalyiak is vannak nálam lementve doksiban, hogy megcsinálom őket. 
Nos, Brukú úgy tűnik, nem titulált menthetetlen esetnek, mert ismét gondolt rám. Köszönöm, Brukú! :) Kaptam tőle egy hangulatos, nyári kérdéscsokrot, amit most felhasználok némi helyzetjelentésre is. 

Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat annak, aki megjelölt.
2. Válaszolj a kérdéseire.
3. Írd meg, hogy milyen terveid vannak az idei nyárra.
4. Jelölj meg 5 bloggert.
5. Bombázd meg őket Te is 5 db kérdéssel

No, akkor lássuk a kérdéseket:

1. Napozni vagy inkább úszni-lubickolni szeretsz a strandon?

Úszni, bohóckodni, ökörködni, homokvárat építeni, kártyázni, vigyázni, nehogy rálépjek a gyerekek homokvárára, labdázni, másokat lefröcskölni és visítani, ha váratlanul lefröcskölnek. :D (Meg persze, ha már elfáradtunk, akkor az árnyékban pihenni és ebédre sült halat enni.)

Ez pár éve készült a barátaimmal, szerintem mindent megmagyaráz. (De ha eddig nem nézted meg, hány éves vagyok, ne most tedd meg! :D ) 



2. Balaton vagy a termélfürdőket szereted inkább?

Hú, én megpusztulok a túl meleg vízben. Szóval ha a kettő közül kell választani, akkor egyértelműen Balaton! (De csak, ha nem túl hideg, mert kicsi vagyok és fázós.) 

3. Melyik típus vagy inkább? Az, aki folyton fesztiválozik és utazik vagy az, aki inkább a nyugodt és egyhelyben lévő nyaralást kedveli?

Hmm, egy táboroztatok és utazok megoldás is jó? :D Az elmúlt két-három évben sok változás történt az életemben, így leginkább az egyhelyben levős nyaralásokra van lehetősébem, de korábban mozgalmasabbak voltak a nyaraim. Ez részben hiányzik, részben nem bánom, de összességében sosem tudok sokáig nyugton maradni a fenekemen.
Volt olyan nyár, hogy három helyre is mentem táboroztatni - gyerekeket, kamaszokat -, és bár néha jól esik, hogy nyugi van, volt, hogy magam döntöttem úgy, hogy nem megyek, azért egy-egy hétnek nagyon is örülnék. Egyszerűen hiányzik!
A fesztiválok sosem vonzottak, talán kétszer voltam a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, de akkor is csak a társaság miatt. Kirándulós nyaralás viszont jöhet! Persze, közben jól esik egy-egy pihenő nap, de alapvetően nem bírnék egy hétig semmittenni.

 4. Mik a kedvenc helyek a nyaraláshoz?

Velentei-tó! Ne nevessetek ki, de én gyerekkoromban azt hittem, hogy a homokos vízpartért tengerhez kell utazni. Aztán barátok felfedeztették velem a Velencei-tavat. Van ott szabadstrand, meg homokosra kialakított partrész és sült hekk. Részemről tökéletes strand hely. :D
Mivel a régi bandám alapvetően Veszprém központú volt, azt a helyet is mondanám. Igaz, ott csak az utcazene miatt voltunk, de az azért egy központi város volt.
No meg Szeged! Említettem, hogy sokat táboroztattam már, és ezek közül mindenképp első helyen áll az ÁGOTA Tábor, ami szegedi központú, és többször magát a tábort is oda szervezték. Az a tábor egyszerűen egy varázslatos hely!

5. Szoktál-e nyári bakancs listát készíteni?

Nem, dehogy! Még sose terveztem, hogy nyár végére feldobom a talpam! :D

No és akkor a terveim a nyárra:
Minél több órát megcsinálni a gyakorlatból! (Normális az, aki nyárra minél több munkát tervez? :D ) OKJ-s segédkönyvtáros képzésre járok, és van 150 óra gyakorlatunk. Nem hangzik soknak, de főállású munka mellett az rengeteg. Hónapok óta H-P napi 10-12 órázom - egy-két kivétellel -, szombaton meg suliba járok, és épp hogy elhagytam a felét. Egyébként élvezem, sok kedves embert ismertem meg, no meg, kicsit könyvtároskodhatok a Szabó Ervin Központi könyvtárában. :D (Szóval ha könyvet hoztok vissza, lehet, találkozunk. ;) ) Csak hát fárasztó. És igen, erre gondoltam, hogy némi helyzetjelentésre is felhasználom ezt a tag-et. Szóval nem haldoklik az oldal, vagy efféle, csak jelenleg alig vagyok itthon, és abból is az ébren töltött órákat az alvástól veszem el. De hát, annak ilyen időszakok, ennek is megvan a maga szépsége, higgyétek el. :) 
(Kiírtani a vírust a gépemről, mert a kis hülye itt tüsszög.)
Van egy "sci-fi jellegű" (nem, csakazértsem fogom sci-finek hívni most már, kövezzetek meg, de én lázadok!) novellám, egyszer megírtam, jelenleg átírás alatt áll, azzal szeretnék végezni még a nyáron. (Ha elég ügyes vagyok, még a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája határideje előtt, mert szeretném oda elküldeni.) 
És haladni a világépítéssel, cselekménykitalálással a készülő regényemhez, a Fémfolyóhoz. Mert folyik ám itt munka minden "nagyon dolgozós nyár" ellenére is, csak hát csöndesen, a háttérben.
No meg a közös nyári szünetünk a barátaimmal, amikor mind szabin vagyunk és egy hétig szerepjátékozunk, strandolunk, ha jó az idő, szóval együtt vagyunk. 
És több jelenleg nem is fér bele. Hmm, jövő nyárra viszont vannak terveim, vagyis azok egyenesen álmok, de arra térjünk vissza jövőre. ;) 

Kérdéseim a jelöltjeimhez:

1. A nyugis, pihenős vagy inkább az aktív, mászkálós, valamitcsinálós nyaralást szereted? 
2. Forró naci vagy miniszoknya? (Lányoknak hordani, fiúknak nézni.) 
3. Mi a kedvenc nyári étked? 
4. Van-e olyan zene, film, ami nélkül nem teljes a nyarad? Ha igen, mi az?
5. Meséld el egy nyári élményedet! 

Jelöltjeim pedig:
- Moro

Kíváncsi vagyok a válaszaitokra, hisz egy kis nyári lazulás mindenkire ráfér. Remélem, elfogadjátok a jelölést! :) 

Szép nyarat Mindnyájatoknak! 

Lia

Share:

"Troll! Bent a csoportban egy troll! Bent a csoportban... Gondoltam, szólok."



Az elmúlt hetekben két esettel is volt dolgom, amelyekben felmerült a “troll” szó. Az egyiknek csupán szemlélője voltam, a másikban engem hívtak troll-gyanúsnak és már az admint emlegették velem kapcsolatban. Elgondolkodtam ezen a “troll” jelenségen, beszélgettem róla barátokkal, és most megszületett ez a cikk. 

Fontosnak tartom beszélni róla, mert:
  • --> egyszerű olvasóként te is belefuthatsz ilyesmibe böngészés közben
  • --> magad is kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol fennáll az esélye, hogy trollnak fognak mondani - ha nem szeretnél ilyet, jó, ha tudod, hogyan kerülheted el, ha pedig mégsem akarsz csöndben maradni, tudd, hogy mit vállalsz
  • --> ha blogot vagy facebook oldalt üzemeltetsz, adminként is lesz dolgod a jelenséggel, és ott már neked kell döntened a kialakult helyzetről


Mivel mind a két, fent említett eset zárt csoportban zajlott, így ennél konkrétabbat nem mondhatok róluk. De anélkül, hogy idegen számára, aki maga nem olvasta őket, kiderülne, pontosan melyik helyzetekről van szó, felhasználom őket példának. 

A jelenségről általában 


Megkérdeztem Wikipédia barátomat, szerinte ki a troll? “A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét.”

Ezt nem is magyarázom tovább, valószínűleg mind tudjátok, miről, kiről van szó. 
Sokkal inkább kérdés lehet, hogyha ez ennyire egyértelmű, mi a szöszt kellett csinálnom ahhoz, hogy megkapjam a “troll-gyanús” jelzőt? 

Kérdeztem. 

Trollkodás vagy polgárpukkasztás? Vékony a határvonal


A trollkodásról elmondható, hogy teljesen öncélú. Figyelemfelhívásra, szándékos indulatkeltésre megy a játék, pusztán a műsorért.

A polgárpukkasztás pedig olyan tett, viselkedés, ami az adott közegben eltér a megszokottól, és ezzel megbotránkozást, felháborodást vált ki. 

Persze, ezt is lehet öncélúan, “troll módon” csinálni, azonban van egy fontos különbség, amit a legjobban az támaszt alá, hogy mindig is voltak híres és elismert polgárpukkasztó személyek: a polgárpukkasztásnak van célja. (Ha nincs, azt én már trollkodásnak mondanám, és ebben a cikkben is ilyen különbségtétellel fogom használni a két szót.)

Célja, hogy a megszokottól különböző viselkedéssel kibillentsen egy közeget a saját, megszokott állapotából, felrázza a langyos vizet, s ezáltal rámutasson bizonyos megkérdőjelezhető pontokra. Elgondolkodtatni akar a saját, bevett szokásokról, megmutatni a dolgok fonákját, olyan módon, amit már nem lehet csak úgy lesöpörni egy kényelmes mozdulattal. 

Talán én is pukkasztottam a polgárokat? Nos, amennyiben a “Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Mit gondoltok X dologról?” kérdés annak számít, úgy igen. Elvégre tudtam, hogy abban a közegben, ahol felteszem a kérdést, valószínűleg ez némileg kényes téma. 
Viszont, mivel még csak nem is érveltem egyik vagy másik oldal mellett, szándékosan nem kedveltem senkinek a hozzászólását, azét sem, akivel egyetértettem, hogy ne befolyásoljak senkit, így megvolt a lehetőség, hogy a kérdés nyomán egyetértő vélemények szülessenek. Én is örültem volna, ha így történik. Nem volt célom veszekedést generálni - ami egyébként nem is volt -, egyszerűen egy korábbi eset miatt kíváncsi voltam a véleményükre. És folyamatosan figyeltem a hozzászólásokat, hogyha bármelyik oldalról valaki nem csak a véleményét mondaná el, hanem személyeskedeni kezdene egy másik taggal, leállíthassam. 
Mégis volt, aki aztán “admint kiáltott”. (Aki végül nem érkezett meg, bár meglehet, egyszerűen nem követte nyomon a történteket.) - Erről később még lesz szó, egy másik cikkben.

Hogyan buktasd le a trollt?


Ahogy az én példámon is láthatjátok, nem mindig egyértelmű, hogy valaki trollkodik-e? (Legalábbis én úgy gondolom, hogy egy vélemény-kérdezés önmagában még nem trollkodás.) Hogyan derítheted ki könnyen?

Feltételezd, hogy nem az, és viselkedj aszerint vele - mert lehet, hogy tényleg nem az:
  • --> Reagálj logikusan a hozzászólására. Érvelj mellette vagy ellene, mondd el, mivel értesz egyet, mivel nem és miért, tegyél fel neki kérdéseket. Persze, mindezt olyan hangnemben, ahogy egy ismerősödnek is írnál. (Gondold el, hogy valamiről megkérdezed az emberek véleményét és gúnyolódást kapsz érte.) Általában már ennyiből látható, hogy a másik fél képes-e, akar-a értelmesen kommunikálni, érvelni?
  • --> Kérdezd meg a véleményét a konkrétan szóbanforgó témáról. Bár ebből még nem fog biztosan kiderülni, hogy szándékosan trollkodik-e, de eddig úgy tapasztaltam, hogy trollkodás esetén már a kerek, fröcsögésmentes véleménynyilvánítással is gondok szoktak lenni. (100+ hozzászólás után tőlem is megkérdezték. El is mondtam.)
  • --> Kérdezz rá egyszerűen, mi volt a célja a hozzászólással? Ha nincs mögötte rossz szándék, rendes, értelmes választ fogsz kapni. (Tőlem is megkérdezték a csoportban, és minden elismerésem, hogy valaki előbb kérdezett és utána alkotott véleményt. Jól esett. Természetesen feleltem is, elmeséltem az eredeti helyzetet, ami kapcsán felmerült bennem az adott kérdés, és azt is, hogy miért olyan egyszerűen tettem fel, ahogy. Miután minderre válaszoltam, abbamaradt a troll-gyanúsnak hívás és végül én nem kaptam választ a kérdéseimre a hozzászólótól.) 
  • --> Az előző kérdésre adott válaszból igazából már világos is lesz, hogy az illető mit szeretett volna, vagy épp az, hogy maga sem tudja vagy nem akarja megmondani, a lényeg, hogy kapsz-e értelmes választ? De ha még a válasz után is úgy érzed, az illető trollkodik, egyszerűen jelezheted is felé. “Nézd, ez a hozzászólás itt mit generált. Kérlek, zárjuk most le / folytassuk privátban.” Ha a kérdezett tényleg nem a nyilvános zavarkeltésre megy, ebből érteni fog, pláne, ha tényleg nem is volt szándékában trollkodni, csak kisiklott a kezéből a komment-sorozat. (Ezzel egyébként lehetőséget is adsz neki, hogy ezt belátva szégyenkezés nélkül távozhasson. Hogy él-e vele, vagy visszatámad, az már rajta áll.) 


A fenti kérdéseket célravezetőnek tartom, sokat elárul, kapsz-e rájuk rendes, valóban a feltett kérdéseidre válaszoló feleletet. 
Azonban nem működnek mindig!

Az általam csak végigkövetett troll-kérdés esetén az aztán hozzászóló admin kommentje hívta fel a figyelmem valamire, amire gondolnom kellett volna, hiszen nagyon is igaz, magamtól mégsem jutott volna eszembe:
Vannak olyanok, akiknek önhibájukon kívül nehézséget okoz az írott szöveg megértése, és nem rajtunk múlik, milyen IQ-val születünk, zsenik leszünk-e vagy az egyszerű párbeszéd is problémát fog okozni és egyéb, ehhez hasonló okok miatt is gondja lehet valakinek az írásbeli kommunikációval. 

Nem állítom, hogy minden troll ilyen. Még csak azt sem, hogy a többség nem tudja, mit csinál, nem szándékosan teszi. Csupán azt mondom, gondolni kell erre a lehetőségre is. És ha másért nem, legalább ezért nem bántóan reagálni a trollkodó bejegyzésekre, mert nem tudhatjuk, ki ül a másik oldalon. 

Mit érdemes akkor tenned és mit nem?


Előre leszögezem, hogy minden eset egyedi. Nem fogsz itt egy mindegyikre érvényes csodareceptet kapni, de szempontokat, amik alapján te magad eldöntheted, megéri-e neked az adott reakció vagy sem, igen.

Felhasználóként:
  • --> A legegyszerűbb, ha figyelmen kívül hagyod az egészet. Az örökérvényű “Ne etesd a trollt!” szabály nagyon is igaz. Zavart kelteni csak úgy lehet, ha van hozzá partner.
  • --> Ha valamiért mégis úgy döntesz, hozzászólsz a dologhoz - mondjuk mert személyes a téma, vagy úgy gondolod, nem trollkodás a bejegyzés célja -, gondold át, hogy van-e rá időd? Az efféle bejegyzések általában gyorsan pörgő komment-sorozattal járnak, amiben ha van véleményed, amellett csak akkor tudsz kiállni, ha ott vagy és írsz. Már csak azért is, mert lehet, nem elég csupán a saját véleményedet leírnod és otthagyni az egészet, mert valakitől te is kaphatsz kérdést. Arra pedig illik felelni.
  • --> Feltételezd, hogy nem szándékosan trollkodik, vagy nem is trollkodik. Helyette kérdezz, fent adtam rá ötleteket. 
  • --> Ne piszkáld, ne bántsd! 
    • > Egyrészt, mert lehet, nem szándékosan értetlen. 
    • > Másrészt nézd meg, hogy fest ez kívülről: szerinted mennyire vehető komolyan és milyen képet fest magáról az, aki gúnyolódó szövegeket kommentelget valakinek a hozzászólása alá? (Azt, hogy másokat bántani egyébként sem szabad, nem mondom, ezt remélhetőleg mindenki tudja, és lám, mégsem mindig elegendő érv. Ha nem miatta, akkor legalább magad miatt ne csináld.)
    • > Harmadrészt nem használ, hidd el. Gondold el, ha te csípőből így reagálsz rá, valószínűleg egyrészt nem te vagy az egyetlen, másrészt nem is ez az első esete az illetőnek. Vagyis már kapott ilyen reakciókat, és az sem használt. Ahogy jóvá verni nem lehet egy rosszul viselkedő gyereket, úgy értelmesen kommunikálóvá gúnyolni se lehet valakit. 
    • Légy megértő, de ne legyél balek!
  • --> Ne személyeskedj, ne szedd darabokra a logikai és helyesírási hibáit, mert azzal az ő stílusát veszed át. (Ezzel csak elismered, hogy ő volt az erősebb, mert neki sikerült rád hatnia. Párbeszédben az erősebb személyiség hangvételét hajlamosabb átvenni a kevésbé határozott fél. Biztosan azt szeretnéd, hogy te legyél az?)
  • --> Mielőtt zsigerből válaszolnál valamire, főzz egy teát, locsold meg a virágokat, etesd meg a kutyát/macskát/pitont. Utána, kicsit higgadtabban ülj le a billentyűzet elé. 
  • --> Élj a meglepetés erejével úgy, hogy közben nem járatod le magadat sem! (Utána még mindig elköszönhetsz nyugodtan.) Ha nem ez az első irritáló bejegyzése a másiknak, akkor már kapott kiröhögést és piszkálást korábban is. És itt is fog másoktól. Vagyis ezt a reakciót már ismeri, már volt dolga vele, rutinosan reagál rá vagy épp lép át rajta. Hökkentsd meg azzal, hogy komolyan veszed és normális hangon beszélsz vele! Ha tényleg troll és szándékosan viselkedik idiótán, a válaszaival önmagát fogja lejáratni. Ha viszont nem az, akkor te sem égsz be, és neki is lehetőséget adsz, hogy elmondja, mi célt is szolgált a bejegyzés.


 Adminként:
  • --> Ha blogot, csoportot kezelsz, számolj a lehetőséggel, hogy megtalálhatja egy-egy troll vagy annak tűnő személy, vitás bejegyzés.
  • --> Kövesd figyelemmel az oldalad, csoportod! Persze, nem kell minden egyes kommentet elolvasni, főleg, ha nagy az élet nálad, de azért légy tisztában, milyen témát kapnak épp fel a követők, és kik a fő hangadók.
  • --> Légy elérhető! Szintén nem azt jelenti, hogy 0-24-ben ülj a gép előtt, de tudd, hogy egy csoportot nem elég elindítani aztán magára hagyni, mert akkor kifolyik a kezedből, már nem olyan lesz, mint amilyennek szántad. Legyen elérhetőséged megadva, időnként nézz fel, írt-e valaki, behívtak-e egy-egy beszélgetésbe? És ha kell, reagálj, dönts helyzetekről. Ez a te blogod, a te csoportod, rólad is kialakul egy kép az alapján, hogy milyen légkört teremtesz / engedsz meg ott, és hogy miként kezeled az ilyen problémás eseteket, hogyan szólsz hozzá egy-egy kérdéses helyzethez.
  • --> Légy pártatlan, mindkét felet nézd meg! Meglehet, tényleg befészkeli magát hozzád egy troll. Meglehet, te is szívesen nyomnál rá egy kinevető “vicces” fejet, vagy elkezdenéd macerálni, hisz a csoportod tagjai is azt teszik, hisz valahol talán igazuk is van. (Még talán népszerű is lennél tőle.) Én úgy gondolom, nem azt kell megvédeni, akinek igaza van, hanem akit bántanak. (Vajon aki személyeskedik, gúnyol, az nem trollkodik, csak mert “a másik kezdte”?)
  • --> De ez nem azt jelenti, hogy hagyd garázdálkodni a trollt, vagy még simogasd is meg a fejét, mert szegényt bántják. Hogy miként reagálod le az ilyesmit, az a te temperamentumodtól is függ. Egyből ki is tilthatod, vagy leállíthatod a hozzászólásokat az adott bejegyzés alatt. Nekem személy szerint tetszik az a megoldás, amit a végignézett trollos eset kapcsán az admin is csinált: figyelmeztette a kérdéses személyt, amikor olyat írt, amit ő nem tartott az oldalra valónak. Miért ne hozhatnál a saját blogodon, csoportodban olyan szabályt, hogy 1x, 3x figyelmeztetsz, és aki nem ért a szóból, kitiltod? Ez rajtad áll, a te csoportod, vezesd úgy, ahogy te szeretnéd.
  • --> Legyél következetes. Ugyanúgy járj el egy ismeretlen trollkodásával, mintha a legjobb barátod, testvéred vagy rokonod tenné. Ha A-nak büntetés jár a trollkodásért, akkor B és C is ugyanazt kapja ugyanazért a kihágásért.


Igyekeztem rávilágítani, miért is fontos, hogy tisztában legyünk a jelenséggel átlagos internet felhasználóként, valamint miért tartom lényegesnek, hogy ne az első, elhamarkodott reakciónk alapján gépeljük be a válaszunkat. Adtam szempontokat, tanácsokat, amik talán hozzásegítenek, hogy már legyen egy megalapozott hozzáállásod, ha ilyesmivel találkozol.
Hogy végül hogy állsz a témához és mit teszel, rajtad áll, ha elgondolkodsz róla, már elérte a cikk a célját. :) 


Neked volt már dolgod ezzel a jelenséggel? Esetleg téged hívtak már trollnak? Hogyan reagáltál? Mit gondolsz erről?


Share:

Jégcsap-meló



/A Pennát a kézbe! blog gyakorlati feladatára készült munka./



– Úgyse mondasz fel! – csivitelte a barátnőm, Ila olyan hangon, hogy legszívesebben megkérdeztem volna, kinek az oldalán áll?

– Dehogynem! Most már betelt a pohár, elegem van! – puffogtam, bár tudtam, hogy ma még úgyse merem megtenni. 

Ila szerencséjére egy kis időre elállt a szél, így nem kellett válaszolnia.

A másik oldalamon – köztünk kis helyet kihagyva – lógó Kut már egy ideje hallgathatott minket, mert mikor újabb fuvallat érkezett, korholó, mély kondulással szólalt meg:

– Inkább a munkával foglalkoznának, hölgyeim, a szájuk jártatása helyett.

– Már megint kezdi… – sóhajtott fel lemondón barátném. 

– Maga jobb, ha nem is mond semmit, Ila! A héten is átlagon aluli volt a teljesítménye. Már a Főnök is megjegyezte, hogy fogjam magát szigorúbban. Példát kéne vennie rólam. Múlt héten – hangja csengőbb, büszkébb lett – harmincnégy bámulást és húsz csöppenést csináltam! Abból hármat nyakba! – S mintha demonstrálni akarná, hogy igenis képes ekkora teljesítményre, lepillantott a kisboltunk előtti járdára, és egy apró, jeges vízcseppet préselt ki magából, egyenesen az üzlet előtt megálló, táskájában kotorászó nő kezére. 

Ila érezhetően zavarba jött. Múlt éjjel a hajnali szélben suttogva bevallotta, hogy neki csak tíz bámulást és hat csöppenést sikerült gyűjtenie.

– Na, ide figyeljen, Kut! – pendültem fel élesen. – Lehet, hogy ön a brigádvezető, de akkor is igazságtalan, hogy ugyanolyan teljesítményt vár attól, aki más körülmények között dolgozik, mint maga! Láthatja, hogy amiatt a fa miatt Ila szinte állandóan árnyékban van. Mégis hogy volna képes ugyanolyan csöppenés-értékeket felmutatni, mint maga? Megmondaná?

– Az nem mentség! Itt kérem, teljesíteni kell! A munka az alapja mindennek. Nézzék meg Ebikét, a kisasszony olyan bámulási mutatókat produkál, hogy vasárnap megkapja A Hónap Legszebb Dolgozója címet. 

– Ebi már majdnem a bejárat felett van. Persze, hogy őt bámulják meg a legtöbben – vitatkoztam még, ám elhallgatott a szél, így már csak magamban dohoghattam.

Csöndben végeztük a dolgunkat. Tündököltünk és próbáltunk minél több csöppenést produkálni. Most, hogy közeledik a tavasz, ez lett az egyik legfőbb munkánk. Télen persze nem így volt, nőnünk kellett, beleadva apait-anyait, de mind tudtuk, hogy az csupán a felkészülés ideje. Aki akkor minél hatalmasabbra nőtt, annak végig több esélye volt bámulásokat gyűjteni, most pedig nyilvánvalóan tovább fogja bírni a robotot, mint véznább társai. Mindig csak a meló!

Lassan besötétedett, mi is leállhattunk végre. Már alig-alig jártak emberek az utcán, ők se néztek már felfele, csak sapkájukat szorosan a fülükre húzva siettek haza. Az éjszaka édes, az éjszaka a mi barátunk. Az a néhány óra, ami alatt nem kell dolgoznunk, amikor nem kell minden percünket feláldoznunk a munka nemes oltárán, hogy beteljesítsük létünk célját. És hogy a Főnök, az Évszakok Váltakozása megdicsérjen minket. 




Reggel a hajnal első, minden egyes nap egyre korábban érkező sugaraival ébredtünk mi is. Várt a kötelesség. 

Nem sokkal később megérkezett a boltos néni. Szotyolát tett a bolt előtti fára akasztott madáretetőbe, majd megfordította a táblát a bejárati ajtón: NYITVA. Mi pedig munkához láttunk. 

Persze a délutánig eltelő időben a kis zöldséges sarkán, az eresz kanyarulatában munkacsoportot alkotó társaink megint túlteljesítettek minket. Kut szokás szerint velük példálózott, hogy ők páran jóval több bámulást gyűjtöttek, mint mi, a csatornán egyesével függők. 

– Mert maguk csak lógnak a munka alól – s hosszú, vaskos méretéhez illő bongással felkacagott. 

Ila egészen összehúzta magát mellettem. Aztán mikor egy kislány megállt a kirakat előtt, hogy orrát az üveghez nyomva vágyakozón pillantson a benti gyümölcskosár felé, nem tétlenkedett. Bizonyítani akart. Összeszedte minden erejét, ami a folytonos árnyékban maradt neki, s útjára engedett egy hideg kis cseppet. De elhibázta, az csak a lányka kapucniján landolt. Kut, csak hogy megmutassa, hogyan is kell ezt, tökéletes időzítéssel, még mielőtt a gyerek továbbindult volna, a sálja fölé, nyaka pelyhes bőrére, ahol a két varkocsba elválasztott haj kettéválik, juttatott egy jeges vízcsöppöt. Riadt odakapás lett az eredmény.

– Ha a csepegés nem megy, legalább gyűjtsék a bámulásokat – vetette oda. 

– Mindent megteszünk, maga is tudja – vágtam vissza.

– Akkor igyekezzenek jobban. Nem elég jók a mutatóik. 

– Mégis mit vár? Mióta fagypont fölé ment a hőmérséklet, az emberek azt hiszik, máris tavasz van. Mindenki a „madarak énekét” hallgatja és a „táncukat lesi” – affektáltam, jelezve, mennyire elegem van ezekből a komisz versenytársakból.

Mindannyian lenéztünk. Láttuk, hogy több ember is megtorpan egy pillanatra, hogy a madáretető körül repkedő vagy a kiszóródott magokat a földről csipegető jószágokat nézze. Egyáltalán, kinek van annyi esze, hogy egy bolt elé, az utcára madáretetőt tegyen? Vagy legalább ezek a szárnyas dögök félhetnének az emberektől. De nem, ezeknek csak az jár a fejükben, hogy megtömjék a begyüket és szaporodjanak. Az emberek meg élvezettel nézik kergetőzésüket.

– Magának mindig csak kifogásai vannak. Dolgozna inkább.

– Nagyon jól tudja, mekkora a teljesítményem! – vágtam vissza élesen csendülve. – Mikor megjelentek az első rügyek, akkor is hoztam az előző heti bámulási szintet.

Magabiztos voltam. Volt mire, ezért is mertem szájalni. A második legjobb voltam a brigádban, pedig hiába voltam átlagos hosszúságú, meglehetősen karcsúra sikeredtem. És gyakran vetült rám az előttünk álló villanoszlop árnyéka is. 

– Ha ennyire ügyes, tanítsa meg a barátnőjét is, kedveském! – Azzal Kut megállított egy szerelmespárt, s élvezte, ahogy a barátjába karoló, nagy sálba burkolózott leány csillogó szemekkel mutogatja a fiúnak, merre nézzen. 

Lányok és gyerekek... Olyan szentimentálisak. Velük a legkönnyebb. Bezzeg tél közepén, akkor egy üzletembert állítottam meg! Még az épület mögötti brigádsorba is eljutott a hírem! Egy kicsit talán még Kut is örült, hogy az övébe tartozom. 

– De… - kezdtem volna, ám a szél elhallgatott.

Percek múlva hallottam csak meg Ila vékonyka csilingelését:

– Köszönöm, hogy megvédtél. De nem kellett volna. Még a végén rád száll. 

– Szálljon! – pendültem dacosan. – Akkor felmondok! Most már tényleg felmondok! Én nem fogok ebbe beledögleni! Veszett ügy, ennyi.

– Azt nem lehet, te is tudod. Nekem se tetszik, de nem lehet másként. Nyugodj bele, ahogy mindenki. Légy jó, Ava!

Nem válaszoltam, csak a többiek csengését vitte tovább a szél. Ilának igaza van… Folyton csak jár a szám. De nem teszek semmit. Talán tényleg jobb lenne belenyugodnom, ahogy mindenki másnak. Elnéztem a járda széli bokrok alatt gubbasztó hókupacokat. Jön a tavasz, ők is félnek tőle. Egészen behúzódtak az árnyékba. Alig jutott már nekik figyelem. Tegnap még egy komisz kölyök nyúlt a piszkos, latyakos hóért, hogy a társa kabátjához vágja, de ma már ez sem történt meg. Mi meg itt robotolunk egész nap, de érezni, haldoklik az egész. El kellene fogadnom, és igazat adni Kutnak, a mi dolgunk, hogy erőnk utolsó cseppjéig felhívjuk magunkra a figyelmet, életben tartsuk a Telet. Ennyi és nem több.

Aznap már nem vitáztam többet. Csöndben végeztem a munkám. Már nem hangoztattam, hogy felmondok. Úgyse lehet. Persze, néhány napja még hogy ábrándoztam, titkon végiggondoltam a remek mutatóimat, s elképzeltem, mekkora visszaesés lesz majd a brigádnak a hiányom. Ma pedig… Ilának igaza van. Lehetetlen.

Ránk sötétedett, nyugtalan álomba merültem. Hűvös szél simított végig köztünk, én pedig barátném halkan csilingelő suttogására ébredtem fel.

– Ava, ébren vagy? 

– Hm? – kérdeztem vékony, álmos hangon.

– Te tényleg fel mernél mondani? – hangjában remény csendült.

– Jaj, Ila, aludj már, holnap vár a munka.

– Nem tudok, Ava. Te azt mondtad tegnap, hogy igenis nem fogod az életedet adni a munkáért, hogy felmondasz. 

– Igen, igen, ezt mondtam – dünnyögtem álmosan, és azt kívántam, bár elállna a szél, és Ila csöndben maradna. 

Szerencsém lett, de nem tudtam visszaaludni.




Nyúzottan ébredtem, nem ment aznap a munka. Egész délelőtt csak egy gyerek nézett meg, és egy lassú öregasszonynak cseppentem a kezére. Szánalmas teljesítmény. Pedig a Nap is erősebben tűzött, mint eddig bármikor.

Kora délután aztán egy csapásra eltűnt az álmosság a levegőből. Vészjósló nyekergő, recsegő hangot hozott a szél az ajtó fölötti szakaszból. Még a csepegést is abbahagytuk, ahogy feszülten figyelni kezdtünk. Nem, az nem lehet! Mind tudtuk, hogy bekövetkezik egyszer, de mind abban bíztunk, hogy majd csak hosszú napok, sőt, talán hetek múlva. A nyekergés erősödött... 

A hangos roppanásba belerezgett az ereszünk. Oda se mertünk nézni, csak akkor nyitottuk ki a szemünket, amikor meghallottuk a becsapódás jellegzetes, millió darabba törő hangját. Csak bámultuk halott brigádtársunk tetemének számtalan apró szilánkját. A munka első áldozata. A Tél nyugosztaljon, Ebi. 

Némán hullajtottunk egy-egy cseppet érte. Senki nem beszélt, mindenkit hatalmába kerített az elkerülhetetlen látványa. Még Kut is hallgatott.

Kábultan, elgondolkodva tettem a dolgom. Még arra sem emlékeztem, mikor zárt be a boltos néni. Végignéztem az eresz teljes során. Hatalmas lyuk tátongott ott, ahol délelőtt még Ebi lógott. Mindenkit megült a keserű, lemondó hangulat. Eszembe jutottak Ila szavai, melyeket éjszaka suttogott el, és Kutra tekintve láttam, hogy még ő is fél.

Hirtelen jött az ötlet. Elég volt egy pillantást vetnem az utcán közeledő kisfiúra és édesanyjára. A gyerek mind az öt évével lelkesedett a bokor alatti hókupacokért, a gyér gazban kapirgáló verebekért, s míg egyik kezével az anyukájáét fogta, a másikról levette a kesztyűt és kitartotta oldalra, a szomszédos épület ereszéről lógó társaink alá, arra várva, hátha kap egy hideg cseppet tőlük. 

Figyeltem és vártam. Már kész volt a tervem. Koncentráltam, hogy jó legyen az időzítés. A kissrác anyukájának csacsogott, ahogy közeledtek, de a keze végig nyújtva maradt. Most!

Telibe találtam a tenyerét!

– Juj! – Torpant meg, meglepődve, majd vidám mosollyal nyújtotta anyukája felé csupasz kezét. – Nézd, anya! – Az asszony mosolygott.

Utána a fiú felemelte a fejét, hogy megkeressen. Most, hogy már döntöttem, mintha a természet is mellém állt volna. A délutáni utolsó óra napsugara rózsaszínes fényt kölcsönzött nekem. Egyenesen rám sütött. Tündököltem, ahogy talán még soha. Sikerülnie kell! Minden porcikám reszketett az izgalomtól. Éreztem, hogy a többiek is engem néznek. Ila hangja a köztünk végigcikázó széltől ugyanolyan reménykedőn csilingelt fel, ahogy éjszaka. A várakozás utolsó pillanatai a legszebbek. Mindjárt!

A kisfiú keze felemelkedett, tömpe ujja egyenesen rám mutatott, hangja kérlelő volt:

– Anya! Vedd le nekem azt a jégcsapot! 

A nő is felém emelte a fejét. Győzködni sem kellett. Körülnézett, majd kihúzta a földből az egyik járda mellé ültetett, fiatal fácska támaszául tavaly odaszúrt karót. 

– Ne állj alá! – figyelmeztette a gyereket, aztán a fal és közém illesztette a botot.

Néhány elrontott mozdulat, némi nyújtózkodás, és reccs! Akkorát csapott rajtam, hogy elrepültem a bokorig. Egy kicsit megsérültem, de a csúcsomra nagyon vigyáztam, az ép maradt és szép. 

A fiúcska hozzám szaladt, felkapott, kesztyűs kezével letörölt, majd vidáman mutatott az édesanyjának, aki visszaszúrta a botot.

– Köszi, anyu! – Neki most nem számítottak a madarak, a friss rügyek, a rég felolvadt pocsolyák. Csak a Tél számított.

Hamarosan már csak meleg tenyerét és éles kis fogait éreztem. Tudtam, hogy nem sokára vége.

A fiú kézen fogta édesanyját, hogy tovább induljanak. Ahogy távolodva felpillantottam Ilára és Kutra, már biztos voltam benne, hogy megérte.


Share: