A lány, aki mangaka lett és a másik, aki nem



11-12 éve, még gimiben manga rajzolásába fogtam. Mindig is rajzoltam a történeteim mellé, már egészen kicsi koromtól, és mivel amúgy is animés korszakomat éltem, az ötletet meg láttam másoknál az interneten, hát kipróbáltam én is.
Talán Seny is az ötletadók közt volt, talán rá később bukkantam - Fruzsin keresztül, akiről lent még megtudtok valamit -, mindenesetre barátkoztam hasonló érdeklődésűekkel, miközben én is elkezdtem feltölteni az oldalakat g-portálra. Így ismerkedtem meg a tőlem több száz kilométerre lakó, korombeli lánnyal, aki szintén képregényrajzolással töltötte a szabad (meg a többi) idejét. 

Hogy a címadók közül melyik lány vagyok én, arról árulkodik az az apróság, hogy most nem egy mangás blogon jártok. :) Néha, ha épp kedvem támad, előveszem a ceruzát, ahogy a dizájnon is láthatjátok, de ennél távolabbra nem merészkedek.

Seny viszont, immár nickneve mellett valódi nevén is, Vörös Andrea Otíliaként az amerikai székhelyű Saturday AM-nél dolgozik, és a saját online magazinjukban történő rendszeres publikálás mellett két nyomtatásban kiadott kötettel büszkélkedhet. 
Mangája, a Saigami I. kötete 2014-ben, II. kötete 2017-ben jelent meg angolul, majd nem sokkal később magyarul is elérhető lett mindkettő.


(A Saigami főszereplője, Ayumi. Rajzolta: Vörös Andrea Otília)

Mi lehetett a különbség köztünk?

Erre kapásból rá lehetne vágni, hogy ő jóval tehetségesebb volt nálam. De hogy valóban így van-e, abban nem vagyok biztos. (Megkérdeztem Senyt, ő sem. :D ) Ugyanis egyikünk sem volt fakezű rajzos, viszont nem is volt kiemelkedő. Általánosban mindketten jártunk rajzszakkörre, de más képzésen nem vettünk részt. 
Nekem is mondogatták már, tanár is, hogy érdemes lenne ilyesmivel foglalkoznom, de hogy igazuk lenne-e, azt már nem tudjuk meg. Seny viszont tett lépést ebbe az irányba, jelentkezett a pécsi Művészeti Középiskolába, de nem vették fel, mondván, az ott “nem pokémon szakkör”. 
Adottságra persze szüksége volt, ritkán készül olvasmányos manga pálciaemberek főszereplésével, de nem ő volt az egyetlen kamaszlány, aki meghaladta ezt a szintet. 

Nagyon sok múlik azon is, milyen háttér van az ember mögött. Talán őt jobban biztatták, jobban mögötte álltak? Erről szó sincs. Sőt, biztos vagyok benne, hogy az én családom támogatóbb volt, és egészen jól elviselték a kamaszos dolgaimat. Neki voltak a közvetlen baráti társaságában is olyanok, akiket szintén lekötött a mangák, animék világa, s bár nekem a környezetemben nem voltak ilyen emberek, megkerestem őket az interneten. 
Anyagilag se lógott ki egyikünk a másik mellől. Senynek se volt gond venni egy B2-es ceruzát, egy tűfilcet meg egy rajztömböt - ennyi bőven elég volt, hogy el tudjunk kezdeni mangát rajzolni -, de nem volt gazdag családja, hogy szuper eszközöket vásárolhasson, ahogy nálam is ez volt a helyzet. 
Persze, a háttér mindkettőnk esetében árnyaltabb, de hát személyenként lebontva az embereket, senkire se lehet ráhúzni, hogy ő az átlagosság mintapéldája. Mindkettőnknek volt, amiben könnyebb volt a helyzete a másikhoz vagy “a többiekhez” képest, és olyan is volt, amiben viszont nehézségeink akadtak, ahogy bizonyára sokatoknak. Szóval nem volt köztünk számottevő különbség. 

Kapcsolata se volt egyikünknek sem komolyabb körökhöz. Mindketten vidéki kisvárosból származtunk, egy nagyobban végeztük a középiskolát, de mindkettőnknek volt internete, így ami ott elérhető volt, ahhoz bármelyikünk hozzájuthatott. Aki akart. 
Nekem ugyanúgy lehetőségem lett volna megírni azt az e-mailt, amire ő vette a bátorságot és megírta annak idején, s aminek köszönhetően most a SatAM csapatának tagja.

Hogy több ideje lett volna? Nem hinném. Erős gimibe jártam, sokat kellett tanulni, később viszont viszonylag laza volt a fősuli. Egy egyetemistának azért akad szabadideje, és ezt nem csak a könnyebb alapszak, hanem a jóval erősebb MA után is merem mondani. (Kivéve, ha valaki dolgozik mellette vagy orvosis, én most a “többségre” gondolok.) Ha úgy is tűnik akkor, hogy mennyire nincs idő semmire, nem érdemes elkeseredni, később csak rosszabb lesz. :D (Na jó, ha portások lesztek, mint most én, akkor nem, de no, én se innen fogok nyugdíjba menni.) 
Seny másfajta középsuliba járt, az meg másként volt nehéz. Később se művészeti irányba tanult tovább, bár ott már tudatosan választott szakot, mert tudta, hogy képregényezni akar. Így lett sajtótechnikus, remélve, hogy olyanokat tanulhat, amik segítségére lesznek a publikációk során. Ám ez is egy olyan lehetőség, amivel én is élhettem volna, ha úgy döntök.

Semmi olyan nagy és jelentős különbség nem volt hát köztünk, ami egyértelműen az oka lett volna annak, hogy ő mangaka lett, én pedig nem. Nem volt egy adott pont, amin ez megfordult volna. 

Volt viszont sok kicsi. 
A hétköznapok önmagukban nem túl jelentős pontjai, amikkel mindketten rendszeresen találkoztunk. 
Suli utáni fáradt sorozatnézés, barátokkal átcsacsogott éjszakák, elökörködött idő a chaten, céltalan kóborlás az interneten… Sok kis dolog, amit szerintem már mind csináltunk, és csinálunk máig is. Sok kis döntési lehetőség amellett, hogy mire fordítjuk az időnket? Mi a fontosabb?

A mangarajzolás nekem csak hobbi volt, nem is akartam, hogy több legyen. Ezért ahogy telt az idő, ahogy közbejöttek dolgok - mert mindig közbejönnek, ma is, holnap is -, úgy egyre ritkábban foglalkoztam vele, ritkábban döntöttem úgy, hogy az a fontosabb. Azzal, hogy nem döntöttem mellette, igazából eltávolodtam tőle. Nem egyik napról a másikra, szépen, lassan. Elmúlt az érdeklődés, megcsappant a lelkesedés, míg végül, úgy másodévben abbahagytam
Seny nem várt arra, hogy “majd máskor, amikor több időm lesz”. Nem mondta azt, hogy “most túl fáradt vagyok, suliból jöttem.” Sőt, mivel ha ritkábban is, de máig váltunk néha pár szót, akkoriban pedig még rendszeresen beszélgettünk, tudom, hogy később, mikor két munkahelye is volt, amikor melóban éjszakázott, akkor is nekiült rajzolni. 

Van egy jó hírem!
Az ilyen apró, hétköznapi pontok nem csak az ő kiváltságai. Ha suli vagy munka után hazamegyünk, bármelyikünk eldöntheti, hogy a “csak megülök tíz percre” időben miről néz videót a youtube-on, vagy miről olvas el egy cikket. 
És ez nem azt jelenti, hogy Seny sose chatelt este a barátaivalt, sose ment el moziba vagy nem látott még egyetlen vicces macskás videót se. Ahogy azt sem, hogy én rosszul tettem volna, hogy kevesebbet rajzoltam, helyette a kolis társaimmal beszélgettem esténként, vagy olvastam, közösségi programokra jártam. Egyszerűen idővel eldőlt, kinek, mi a fontosabb. Mi az, ami mellett általában döntött. 

Miért lett ő mangaka, én meg nem? Szerintem egyszerűen azért, mert nem várt arra, hogy megváltozzanak a körülmények, és “majd holnap” legyen rá ideje. Mert ő döntött mellette.


(Rajzolta: Vörös Andrea Otília)


Akkor nekem nem is volt érdemes csinálnom?

Senynek a képregényrajzolás több lett, mint hobbi. Bár nem ebből él meg, mégis merek úgy fogalmazni, hogy hivatásszerűen alkot. Kiadott kötete van, dedikál és a magazinjukat képviseli különböző rendezvényeken.
Gyakran látni tinik blogregényei, netre feltöltött írásai vagy képregényei alatt olyan kommenteket, hogy “úgyis abbahagyod, így nem érdemes csinálni”. És mondhatjátok, hogy gyakran így van, én is jó példa vagyok rá.

Akkor felesleges volt? Felesleges olyasmibe kezdeni, amit nem tudod biztosra, hogy komolyan akarsz-e csinálni vagy mint én, már eleve tudod, hogy nem akarod mesteribb szintre vinni?

Szerintem nem. Főleg fiatalon, de később sem. A kamaszkorban pont azt látom az egyik legjobb dolognak, hogy egy csomó dolgot kipróbálhatsz. Már elég okos az ember ahhoz, hogy akár komolyabban is elmélyüljön egy-egy tevékenységben és elég ügyes ahhoz, hogy igazán szép dolgokat is létrehozzon, ráadásul elég önálló és elég ismerete van ahhoz, hogy mindezt egyedül, szülők nélkül is megtegye. Körülnézzen a világban, kipróbálja magát.
Serdülőket piszkálni azért, mert kipróbálják magukat egy csomó dologban, butaság. Hát mikor tegye, ha nem most? Mikor fedezze fel, hogy mi érdekli igazán, miben ügyes? Az évek során úgyis eldől, mi lesz fontos annyira, hogy kitart mellette.
Ha meg valami megmarad hobbinak? Hát lesz egy kedvelt időtöltése, amiben örömöt talál, amivel kapcsolatban hasonló érdeklődésű embereket ismerhet meg, amit nem azért csinál, mert muszáj, hanem csak mert szeret. 
Számomra mindig furcsa, amikor valaki azért van bent folyton a munkahelyén, mert otthon nem tud mit kezdeni magával. Komolyan, hallottam már azt a mondatot, hogy “Mit csinálnék otthon?” Hát bármit, amit szeretsz! Nem kell mindent profin művelni, néha elég, ha valamivel azért foglalkozol, mert egyszerűen örömet okoz. 
Ha ez egy blogregény, ahol örülsz a néhány kedves kommentnek, építő kritikának, rajzolás, ahol végre kikapcsolsz, mert nem a monitort bámulod, ami tele van számokkal, sport, ahol végre nem a szobában, irodában gubbasztasz, akkor az. 

Ez nem azt jelenti, hogy kéthavonta új hobbiba kell fogni, de ha találsz olyat, ami tetszik, úgyis magadtól visszatérsz hozzá, magadtól is folytatod. De ha épp olyan korszakodat éled, hogy igenis kéthavonta új dolog vonz, akkor próbálj ki minél több mindent, aztán majd kialakul. Ha nem próbálod ki, nem tudhatod, hogy tetszik-e, de ha nem próbálsz meg benne - akár csak hobbi szinten is - kitartani, nem fogod megtudni, mennyire vagy ügyes és nem fogod megtapasztalni, milyen jó valamiben már kissé bennfentesnek lenni, akihez már az újak fordulnak, és nem csak kezdőnek. Hogy végül mit szeretnél, úgyis csak te döntheted el.



(Rajzolta: Vörös Andrea Otília)

Most menj, próbáld ki magad! De akárhogy döntesz is, hogy komolyan, szakmaian akarsz valamivel foglalkozni, vagy egyszerűen hobbiként, egyik sem rosszabb a másiknál, csupán más-más út, amiken más-más lépésekkel lehet haladni. :)





Egy kis vidámság így a végére, mert van ám egy közös fotónk is. És ha már mangák, akkor AnimeCon! :D (Jó ég, de régen volt. :D )



(Balról jobbra: Seny, Fruzsi, Lia - Győr, 2008.)


A középen látható lány Malancsin Fruzsina, szabadúszó festő, akinek már kiállítása is volt. Képeibe belepillanthattok a DevinatArt galériájában vagy a facebook oldalán. 

Senyt pedig megtaláljátok facebookon, instagramon,  rajzos oktatóvideókat nézhettek tőle youtube-on, illetve megrendelhetitek a Saigamit a Saturday AM oldalán, ahol más remek mangákkal is megismerkedhetettek.




Share:

Tolltartó





Az első kézműves bejegyzésben megmutatom nektek a tolltartómat. 

Készült: Roppant régi darab, talán 7-8 éves is megvan
Anyag: cipzárak, textil, fonal, meg merevítésnek benne műanyaglap
Technika: Kézi és gépi varrás

Régen is szerettem a színes, bohém dolgokat, szerintem ez látszik. :) 


Share:

Write Tag a Kacatos dobozból - 01. Egyszer volt, hol nem volt...



Számtalanszor találkoztam már a bloggerek közt terjedő ún. "Book Tag"-ekkel. Olvasni szerető emberek küldik szét egymásnak, és érdekes könyves kérdésekre válaszolnak. Innen jött az ötlet: Nosza, csináljunk "Write Tag"-et! 

Klassz írós kérdőívhez már volt szerencsém, ám azt nem így nevezte a gazdája. Témájában tehát ez sem lesz új, de ki tudja, hátha sikerül elterjesztenem ezt a megnevezést. :D 

(A sorszámozásból pedig sejthetitek, hogy nem ez lesz az utolsó.)

 Write Tag a Kacatos dobozból - 01. Egyszer volt, hol nem volt

Szabályok:
  1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
  2. (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Kacatos dobozra, innen el tudják vinni őket.)
  3. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
  4. Válaszolj a kérdésekre!
  5. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! ;)
  6. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
  7. Értesítsd őket a jelölésről!
Kérdések:
  1. Hány évesen írtad az első történeted/versed? (Amit nem sulis háziként alkottál.)
  2. Miről szólt?
  3. Ki/mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?
  4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?
  5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?
  6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?
  7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, amit elmesélnél? :) 
+1 Bármit kérdezhetsz, ami az írás kezdetéhez kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)


Válaszaim:

1. Hány évesen írtad az első történeted/versed? (Amit nem sulis háziként alkottál.)
8 vagy 9 évesen írtam egy mese alapján, az első saját szereplős történetemet pedig 10-11 évesen. Verssel is próbálkoztam, de csak jóval később, úgy 16 évesen. De az annyiban is maradt, én ahhoz nem vagyok elég lírai.

2. Miről szólt?
A Sailor Moon animéhez írtunk fanficet írtunk
Az első saját sztorim pedig egy árvaházi kislányról szólt, aki összebarátkozik egy verébbel és egy manófiúval,  hogy aztán egy meseországban folytassák tovább a kalandjaikat.

3. Ki/mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?
Mindig fogom a fejem, ha ilyen kérdést kapok, mert hát erre a legtöbben azt mondják, hogy olvastak valami jó könyvet, és ők is olyat szerettek volna írni. Az az igazság, hogy én akkoriban még nem is szerettem olvasni. Egyszerűen abbahagyta a tévé a Sailor Moon másodszori sugárzását, mi meg a barátnőimmel megpróbáltuk leírni fejből. Csak aztán egyre kevesebb dologra emlékeztünk, ahogy összemosódtak a fejünkben a részek. De mi megoldottuk. :D

4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?
A fent említett barátnőkön kívül néhány osztálytársam. Talán már a fanficet is látták, de a saját történeteimet biztosan megmutattam nekik. Irtó jó érzés volt, hogy az én sztorimat olvassák órán a pad alatt, óra végére meg még kis véleményt is írtak a füzet hátuljába. Azon túl, hogy ez aranyos volt és jól esett, tanulni is lehetett belőle.

5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?
Két fanfic volt a kezdet,  utána pedig jöttek különféle fantáziatörténetek. Bár a kezdeti írások még annyira ösztönszerűek voltak, hogy nehezen kategorizálnám be őket adott zsánerbe, de leginkább fantasynak mondanám őket.
És volt még ott az elején utópisztikus írás, mese, egy erős túlzással sci-finek hívható robotos valami, meg egy fura "űr-fantasy" kezdemény is. Ezt jobb, ha nem kommentelem... XD 

6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?
Leginkább úgy, hogy nem volt ilyen. :D 
Nemrég olvastam írói munkamódszerekről, és így utólag már azt tudom mondani, hogy hógolyó módszerrel írtam: vagyis elkezdtem az elején, aztán írtam, ami jött. De ez akkor még nem volt tudatos, csak egyszerűen eszembe se jutott, hogy lehetne másként. Meg én így élveztem, számomra is kaland volt, hogy vajon ki tudom-e hozni abból a csávából a szereplőimet, amibe előtte jól megfontoltan belekevertem őket?
Időbeosztás.. hát, a tanáraim tudnának mesélni. :D Szünetben, órán, délután otthon, ahol épp sikerült. Elalvás előtt az ágyban, meg vasárnap misén tök jól ki lehetett találni, mit is akarok később leírni. Mindig is éjszakai bagoly voltam, szóval ahol épp abbahagytam napközben, ott folytattam éjjel későig. Szerintem anyukám "Kapcsold le a villanyt!" felszólítása nélkül már nem is tudtam volna elképzelni az estéket.

7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, amit elmesélnél? :)
Hmm, mondjuk az, hogy bár rengeteget írtam, egyszerre több történetet is, az iskolai fogalmazásokat nem szerettem, mert kötöttek voltak, de főleg, mert kötelezőek. Egy-egy akadt, aminek megtetszett a témája, de többnyire anyukám segített beindítani az agyamat. Más kérdés, hogy utána legtöbbször megdicsérték, amit írtam. 
Gimiben kezdtem el kihívásként tekinteni a dologra. Eldöntöttem, hogy csak azért sem fogom utálni őket, és találok bennük valami olyat, amitől érdekessé válik. De ha nem találok, akkor csinálok! Mondjuk valami lehetetlen nézőpontot vagy gondolatot, ami másnak nem jutna eszébe. 

+1 Ami kérdés eszembe jutott, azt ellőttem már fent. XD


Jelöltjeim:

Kíváncsi vagyok a válaszaitokra! :)

Ha a jelölteken kívül is megtetszik valakinek a tag, vigye bátran! :) Kérlek, ha kitöltöd, küldd el a linket, szívesen elolvasnám mások válaszait is.



Share:

Hívogató Halál



A behúzott sötétítőfüggöny nem tudta teljesen kizárni a délelőtti napsugarakat, a beszűrődő fénypászmákban álmos porszemek szállingóztak. 

A fülledt nyári csöndben váratlan élességgel megcsörrent a telefon.

Kiss kiemelte nyakából a kötelet, vigyázva, nehogy lerántsa vele a szemüvegét, komótosan lelépett a székről, amin megzörrent a cipője alá terített újságpapír, megigazította a nyakkendőjét és kisétált az előszobában lévő készülékhez. Biztosan a főnöke. Biztosan azt kérdezi majd: „Mit jelent, hogy már másodszor késik el ezen a héten?” Azt fogja mondani, amit egyik laza kollégája szokott: „Kedd van.” 

– Halló?

– Kiss lakás? – a beszélő próbálta elfojtani kuncogását.

– Igen – jött az unott hangú felelet.

– Cserélje nagyobbra! – fejhangú vihogás hallatszott, majd megszakadt a vonal.

Kiss egykedvűen visszatette a kagylót a gombra.

Visszaballagott a nappaliba, megigazította az újságpapírt a széken, majd felállt rá. Fejét beledugta a plafonba rögzített kampóról lelógó kötél hurkába, próbálgatta egy kicsit, kényelmes-e, még a bárszekrény üvegajtajában is megnézte magát, igaz, a feje teteje nem látszott. 

Ismét csörömpölt a kinti telefon. Kiss sóhajtott egyet, lehúzta nyakáról a kötélgyűrűt, ügyelve a szemüvegére, majd leszállt a székről, megigazította a nyakkendőjét és kiballagott az előszobába. Oda sem figyelve emelte fel a kagylót.

– Halló?

– Kiss lakás?

– Igen.

– Cserélje nagyobbra! – Kattanás, aztán már csak a vonal búgását lehetett hallani.

A férfi megcsóválta a fejét és ezúttal a készülék mellé tette a kagylót. Ismét a nappaliba sétált, és a helyére igazított újságra felállva nyakába húzta a kötelet.

Farzsebéből rezegve csendült fel a mobilja. Leemelte fejéről a hurkot, vigyázva a szemüvegére, elővette a telefont és megnyomta a zöld pipát. 

– Halló?

– Kiss lakás?

– Igen.

– Cserélje nagyobbra!

– Átkozott telefonbetyár! Apád meg fizetheti a telefonszámlát! – kiáltotta bele a készülékbe Kiss, mielőtt a hang gazdája kinyomhatta volna. 

Le se zárta a mobil érintőképernyőjét, úgy vágta zsebre a telefont. Aztán lelépett a székről.

Mindeközben egy távoli garzonlakás szürke kanapéján ülő, fekete fürdőköpenyes alak koponyafejét hátravetve felröhögött:

– Korlátlan díjcsomag!


Share:

Kiálts!



- Tehát nem emlékszik, kisasszony?

- Nem igazán.

- Jó… Akkor próbáljuk meg máshonnan – mondta türelmetlenül a zömök férfi és megvakarta az állát. – Volt fegyver a támadónál?

- Nem volt.

- Fenyegette magát?

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, egy magas, középkorú, gondozott szakállú férfi kaján hangon közbeszólt:

- Nem kellett fenyegetnem. Jött magától.

A barna hajú lány tekintete ijedten rebbent a szemüveges férfi felé, majd a bíró rögvest koppanó kalapácsára.

- Csendet! – Utasította amaz a vádlottat. – Folytassa! – Intett állával az ügyésznek. 

Ő biccentett, már kérdésre nyitotta a száját, s miközben közelebb lépett a lányhoz, hogy eltakarja előle feltételezett támadóját, megigazította szemüvegét.

Ekkor hirtelen megfordult a világ. A lány újra a szobájában érezte magát. Látta az olvasólámpa fényétől sárgás könyvlapot, ismét hallotta, ahogy mögötte megnyikordul az ajtó. Felkelt az íróasztal mellől, és megfordult. Kirajzolódott annak az embernek a nyurga alakja, akinek a közelsége már korábban is feszélyezte. Kellemetlenül érezte magát mellette, bántónak találta a tréfáit, és bár nem tudta volna megfogalmazni miért, de kínos volt vele kettesben maradnia. 

Az utca felől egy közeli szórakozóhely zenéje hallatszott be a nyitott ablakon keresztül. A szél meglibbentette a függönyt.

- Hallod ezt? – kérdezte a férfi.

A lány, bár szó nem jött ki a száján, bólintott. Úgy érezte, egy idegen biccent.

- Ezt a dalt soha nem fogod elfelejteni.

Egy hang a fejében figyelmeztette: Kiálts! A férfi megigazította szemüvegét és közelebb lépett. Kiálts! Hallotta a szomszéd szobából átszűrődő beszéd zaját. Kiálts! De ő csak állt bénán. Némán.

- Tehát megfenyegette magát?

- Igen.

- Védekezett?

- Nem 

- Tudta, hogy a szomszéd szobában ott a nagynénje?

- Igen.

- Kiáltott segítségért?

- Nem – a lány hangja egyre halkabb lett.

- Miért nem?

- Nem tudom.

- Mondja, meg tudná indokolni legalább egyetlen döntését ésszerűen?

- Nem.

- De miért?

- Mert ott nem voltak döntések.


Share:

Küldetés



"Ezt az írást legutóbbi olvasmányom ihlette, ahogy a főszereplőjét is. Sajnos még túlzottan érezni rajta a hatást, de remélem, idővel, ha majd később is írok ezzel a karakterrel, elválik annyira az ötletadótól, hogy önálló karakternek tekinthessem. Hogy fanficnek tekintendő-e egy olyan történet, ami nem konkrét szereplőt vesz át, de még egyértelműen beazonosítható az eredete, azt mindenkinek a saját döntésére bízom. A forrás pedig titok. ;) De tippelni lehet alul, hozzászólásban."


Arany-tenger, 4692. a Sármány havának 12. napja

Hajójuk két napja bontott vitorlát Zhungguo ország keleti partján. Még egyheti út áll előttük. Ha ugyanilyen békés marad a tenger, és jó irányból kapják a szelet.

A fiatal leány most is a korlát mellett állt és próbálta benntartani reggelijét. Soha nem utazott még hajón, az állandó imbolygást nehezen viselte a gyomra. Két napja alig evett és aludt valamit. Ráadásul apró, alig három hüvelyk hosszú lábfejein, melyekkel járni is csak tipegve tudott, nehezen egyensúlyozott.

Az alacsony, karcsú lány volt az egyedüli zhun a hajón. Arca nem különösebben szép, inkább idegen vonásaival hívhatta fel magára a legénység figyelmét, de kicsi, az ittenieknél laposabb orra egészen helyes ábrázatot kölcsönzött neki. Hosszú, kékesfekete haját nagy kontyba tűzte, teknőspáncél hajfésű díszítette, fülében hozzá illő, lógós fülbevaló. Fekete, mandulavágású szemei fáradtan csukódtak le, mikor végre úgy érezte, visszafordulhat. Egy közeli ládára ült, közvetlenül a korlát mellett, gondosan eligazgatva egyszerű, halványrózsaszín köntösruháját, széles selyemövét.

Itt sem volt jó, de legalább friss tengerillatot hozott a szél, és érezhette a még jócskán melegítő nap sugarait, ahogy a fény felé fordította arcát. Odalent a kajütben számára kellemetlen volt az állott levegő, és a barbár matrózok testének szaga. Nem véletlenül mondták a tengerészek, hogy a hajó nem nőknek való hely.

- Jól van, kisasszony?

Tudta jól, mit vár tőle családja, különösen atyja. Tudta, hogy feladata van. Naiv, aki azt hiszi, országok számára fontos lépések csupán a csatamezőn vagy a tárgyalóasztalnál történnek. Bár amire ő utasítást kapott, jóval lassabb, csöndesebb módja a történelem alakításának. Ám nem kevésbé fontos. Ez a tudat eltökéltté tette. Állát magabiztosan felszegte, bár még enyhén émelygett:

- Igen, úr! Én vagyok teljes jóságosan már, köszönöm.

Tizenöt esztendős volt, mikor a barbár kereskedő megvásárolta feleségnek. Azóta erre nevelték. S most, tizennyolcadik születésnapja után Moizana Hang úton volt a Hét Királyságba, sosem látott vőlegénye felé.


Share:

Függöny



Zhungguo ország, 4692. a Vakond havának 23. napja

Ritmust vertek a dobokkal, majd felharsantak a kürtök. Megcsikordultak a láncok, a nehéz vas eresztékek felnyögtek, s hamarosan tompa puffanással kinyílt a két hatalmas kapuszárny. Érezte, ahogy megemelik, majd a lábak dobogásának ütemére zötykölődve elindultak.

Amikor haláru és a tenger szaga csapta meg az orrát, tudta, hogy a kikötő mellett haladnak el. Később veszekedő embereket hallott. Aztán gyerekzsivajt. Mindent érzett, mindent hallott, de nem nézhetett ki az ablakon. Csupán abban bízhatott, hogy a szél meglebbenti a függönyt.

A menet megállt. Érkezésüket kürtszó jelezte, majd hallani lehetett a súlyos tölgyfakapu nyílásának zajait. Több percig is eltartott, mire mind bevonultak, majd alakzatba rendeződtek a csenyang, a kancellár rezidenciájának tágas udvarán.

Itt volt hát, a három hatalmasság egyikének palotájában. Harsonaszóval üdvözölték. Ahogy az a császárnak kijár. Félrehúzta kissé a gyaloghintó függönyét, s jelt adott.

A hordárok ekkor tették csak le a palankint, hiszen uruk elfogadta az üdvözlést, vagyis hajlandó vendégként a palota udvarára lépni. Kinyílt az ajtó, majd egy, zhun vérűhöz képest magas, többrétegű, köntösszerű selyemruhába öltözött férfi lépett a döngölt talajra. Arca hosszúkás volt, bőre, mint minden zhunnak, sárgás árnyalatú, fiatal vonásain sokat idősített a hosszú, fekete bajusz és a vékony, hosszú szakáll. Mandulavágású szemeit a négyszintes, fából épült palota minden emeletén kifelé hajló cseréptetős párkányára függesztette.

A mellvédek mögött hatalmas zászlókat tartó férfiak és nők sorakoztak. Egy helyi szolga széket hozott neki, ő helyet foglalt. Elkezdődött a tiszteletére adott műsor. Félórás, zenével kísért, remekül megkoreografált zászlóforgató előadás. Megtapsolta. Bár valóban tetszett neki, tanácsadói mindenképp ezt javasolták. Ugyanúgy, ahogy pontos utasításokat adtak az elkövetkező megbeszélés minden pontjára is.

Most feláll, kíséretével bevonul az épületbe, majd mindent úgy tesz a konzultáció alatt, ahogy tanácsosai mondták. Addig is, bár tettei nem, legalább a tekintete szabad lehet. Aztán ismét felemelkedik a palankin, és mindent eltakar a függöny.


Share: